Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Címke: porter

Kipróbált Kisüzemi / Kézműves / Kraft / Craft Sörök Folyama

Megkóstolt Kisüzemi, Kézműves, Kraft és Craft sörök vonala - Kocsmaturista (9.-19. sör)

Folytatásos bejegyzés a megkóstolt sörökről. Jelen bejegyzés eredete: 2018-ban felfüggesztettem a blogoldalon az addigra elszabadult sörtémát, hogy visszaadjam a teret a fővonalamnak, a kocsmáknak. Privátban azonban azóta sem hagytam abba a bevallottan kedvenc italaim kóstolgatását, ahogy a sörvilág sem hagyta abba (teljesen) a meghívásokat az új sörök bemutatóira, amikre kíváncsi is maradtam. Ezt a megoldást találtam Folytatás →

Beszélgessünk a sörről!? – Sörkultúrára nevel már Buda is, a KEG-ben.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművház (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 05

Pest után Budát is egyre inkább megszállja a mai idők sörszelleme.  A 11. kerületi KEG Sörművház is sörműveltség oktatásba kezdett, egy egészen nagyszabású koncepcióval, természetesen kocsmai körülmények között. Újdonság a sörvilágban, újdonság a kocsmavilágban. Mondom, mutatom: Két sorozatos söreseménynek vagyok nagy híve Budapesten. Az egyik az Ogre Bácsi Söregyeteme, aminek keretében a pesti oldalon már Folytatás →

Szent Andrást Szentestére, Ogrét az Egyetemre – Esthajnal’17 sörpremier és profi sörívóképzés

1 éve nem volt frissítve.Sörpremier, söregyetem? Apropók kérdése, és mindig történhet valami! Lássuk az újdonságokat a Szent András Sörfőzde és a frissen egy éves budapesti Ogre Bácsi söröző háza tájáról, 2017 korai karácsonyi sörét, az Esthajnal’17-et, egyúttal a sörtematikájú népnevelés eddigi legpéldásabb formáját! Nemrég múlt egy éves az Ogre Bácsi, a békésszentandrási Szent András Sörfőzde budapesti Folytatás →

A Rizmajer sör elöntötte a József körutat – SÖRHÁZ NYITÁS

Hamburger és sörcsapok a Rizmajer Sörházban

1 éve nem volt frissítve.Háromszoros jó hír! Megnyílt a József körúti Rizmajer Sörház! Hip, hip, hurrá! Jó hír, hogy belvárosi vendéglátásban is lehet ezentúl fixen, nagy választékban kapni Rizmajer söröket. Az is jó hír, hogy a nyolcadik kerületi kocsmanegyed egy vélhetően stabil taggal továbberősödött. Az meg a legkedvesebb jó hírem, hogy itt egy újabb magyar söröző, ami Folytatás →

Figyelem, az oldal alkoholt tartalmaz!

Ugye elmúltál 18 éves?