Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Claro Bisztró – Budapest – Étteremben termett jó kocsmahangulat

A Claro Bisztró a budapesti Ráday utcában örökérvényű, jó hangulatú stílusával egy több az egyben hely. Nappal nyüzsgő ebédszünet-övezet, koraeste lakályos vacsorahelyszín, éjjelre pedig az utca legkocsmásabb hangulatú éttermévé alakul. 

Ez a cikk a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsment és a Ráday Soho Egyesületen keresztül Ferencváros Önkormányzata támogatásával készült. A Claro Bisztró pedig a külön cikként megjelölést támogatta. Szponzorált tartalom = szponzorált ráfordított idő, de nem szponzorált vélemény (Bővebben erről…)

A Claro 2006 óta működik a Ráday utca már nyugodtabb szakaszán, de saját portája nem vádolható csendességgel. Akármelyik napszakban is megyünk a Claroba, mindig pezsgő jóhangulattal találkozunkAkár már ebéd után aktív bárélet van, cimbizés a vendégek és a pultosok között. Van vendég, aki csak ki-kijár cigizni, mint egy sima kocsmában, aztán visszaáll a pulthoz. Mennek a körök, fogynak a sörök, múlik az idő. Már ekkor sem nem kérdés, hogy a Kocsmaturista fókusz is helyben van.

Mikor kezdetben még jobbára nappal ismerkedtem a Claroval, a „főnök fia”, Lencse Janó már az elején mondta:

Vissza kell jönni éjjel, látni, hogy milyen akkor, amikor asztalon táncolás van. Többen, akik csak nappali „büfének" használják ezt a helyet, talán el sem tudják képzelni a Claro másik arcát. De többeket már rá tudtam venni, hogy eljöjjenek, hogy éjszaka is meglássák.

Nekem nem lehetett kérdés, hogy visszatérjek, hiába kaptam már nappal is ígéretes sziporkákat.

Az egyértelmű napközbeni étteremdominancia mellett is voltak, akik csak söröztek a teraszon, vagy csak sörrel ültek el magukban odabenn. Láttam kocsmásan öregúras beszélgetést két korsó mellett. Nyáron olyan Claro jelenet mellett is elhaladtam alig a nyitás utáni ebédidőben, hogy már úgy feltelt a hely sörözőkkel, fröcscsözőkkel, mintha este lenne. Este pedig futó tanúja voltam hazamenni alig akarnió mulatós nagy társaságnak. Mindnyájuk kezében magasra kitartott pálinkás vagy pezsgőspohárral, pont ahogy az öngyújtólángok lengedeznek a koncertek legmegindítóbb számainál a közönség soraiban.

Aztán eljött a saját szombat éjjelem is itt. Ekkor már kétségtelenül kocsmaüzemmódban működik a Claro. Simán egy igényes és hangulatos kocsmában érezhetiteket magatokat, ami bármelyik országban megállná a helyét. Pár hasábburgonya még asztalhoz csúszik és pár estebéd az utolsókat rúgja, de körben már kocsmahangulatot és kocsmajelenteket látni.

Még az utcában is visszakérdezték tőlem hogy „ugye hogy a Claronak van kocsmahangulata”? Ugye bizony!

Italok-ételek a Claro Bisztroban

Az italválaszték egészen széles és fiatalos (csak példának: TATRATEA, Malfy és Bulldog Gin, Panyolai Misztikum Mák likőr, Matusalem Rum), bár eget verő ritkaságokat hirtelen nem szúrtam ki. 8 sörcsappal üzemelnek főleg a Soproni kínálatából, köztük két látványos futurisztikus sörcsapról folyik az Edelweiss és a Birra Moretti.

Meglepően Guinnesst is csapolnak Sopronis sörök mellett.  

Egy a nyálelválasztást sorozatban beindító, zsúfolásig megtelt étlappal találkozhat az éhes szem-száj a Claroban. Én még csak steak burgonyát ettem, de az akkora adag volt, hogy nem volt elég egyszer repetázni a szószból. A szememnek viszont tetszettek a bombázó tálak és még a #FőlegVegán emberkísérletem is talált volna magának betevőt. 

Érdekes, hogy bár vannak a Claro nevére vett ételek, Claro pecsenye, Claro batyu, Claro tál két főre, Janóék nem ezeket tekintik „signature” elemeknek itt, máshol érzik a lényeget.

Bár igyekszünk minőségi vendéglátást nyújtani és a vendégek szeretik az ételeinket és az italainkat, hozzánk elsősorban a Claro életérzés miatt járnak az emberek. Egy színdarab vagyunk, amiben gyakran találnak maguknak szerepet a vendégeink is. Többször volt már, hogy vonatozás alakult ki Demjén Rózsira. Nem garantnálhatjuk, hogy mindig kialakul valami, de azt igen, hogy rendszeresen. Lehet, hogy aki csak egyszer jön be, csak eszik-iszik, fizet, elmegy és pont nem látott semmit, de a visszatérő vendégek gyakran részesülnek jó bulikból. Ha ezt valaki budapestiként tapasztalja meg, könnyen lesz belőle törzsvendég. Az átutazókra is nagy hatással vagyunk, de ők nem feltétlen tudnak visszatérni.

A személyzeti varázsról van szó, rá tudok erősíteni. Volt a csapatban egy nagyon jováliás Claro kolléga, aki feltűnően derűsen lubickolt a szerepében. Nagyon élte, érezte a placcot, energiát vitt a térbe. Annyira szórakoztató volt, hogy vártam, hogy mikor megy már ki még egy asztalhoz és mikor mond valamit újat.

Elemi kérdés is a jó szervíz a Claroban, mert 12% szervízdíjjal dolgoznak, de szerencsére ők a jobb oldalára álltak ennek. Nem passzív arrongásan elbizakodott ficsurokat, hanem pozitív csapat-vendég interakciókat és felszabadult vendégeket láttam.

A Claro beltere a legmenőbb mozibüfé lehetne

Olyan a Claroba beléni, mint egy régi moziba, ahol filmplakátok borítják a falat. Eredetük a filmszerető és filmértő Claro alapítókban keresendő. Szakmabéli barátoktól kapták a gyűjtemény alapját, majd híre ment és aztán egyre többen egyre többet hoztak nekik. Egyes magyar plakátokat stábtagok is dedikáltak. Ebben a környezetben otthon érzik magukat a színészek és a filmrendezők is. 

Janó szerint ez a miliő magában is alapot szolgáltat a társalgásra: „Te láttad ezt a filmet, és Te ezt?” Többen körbe is mennek, végignézik az összes palkátot, mint egy kiállításon és akár kérdeznek róluk.

A Claro térélmény további elemei

Nem áll meg a Claro vizuális varázslat a plakáttárlat jelenségében. A hangulathoz hozzá tesz a nosztalgikus mozaikpadló, az emblematikus „Claro bordó” dominancia és a sok Unicumos dekorelem is. 

Claro: Van Nálatok Terasz

A Claro terasza a Ráday utca egyik sajátosságaként félbetépve kapható. A nagyobb része az utca túlsó oldalán húzódik egy szélesebb csíkban, két sornyi sörpaddal, asztallal. Másrészt a Claro terebélyes ablakaiba lehet kiülni, beltér, kültér határára utcát kémlelni.

A TÉMA MÉLYVÍZE

A Castro és a Claro: nagy előd és nagy utód

A Claro a legendás, trendteremtőnek is mondott Castro Bistro helyén alakult, direkt rákacsintva az előd helytartó nevére és egyéb elemekben is tisztelegve neki. A mára Clarotól is elválaszthatatlan kárpitabroszok eredetileg a Castro sajátjai voltak. A Claro nem kezdettől, csak később vendégunszolásra kezdett élni ezzel az azóta egyik saját védjegyévé is lett stíluselemmel. Ám a maga képére formálta: a Claroban az összes kárpitabrosz tudatosan más és más. 

Az alapító generáció és történeteik:

Ha mostanában lépünk be a Claroba, főleg a J generációs (J, mint Janó) csapatot látjuk aktív szerepben, de most fordított Keresztapásan mi ne feledjük a családot! Három testvér egykor az ország legnevesebb szállodáiban szerzett együtt 30 év tapasztalattal indult el az önálló gasztronómia útján.  Sokszor megfordulnak a mai Claroban ezek az alapítók is, két ikerfivér és a húguk. A Lencse ikrek örökifjú menő arcok, akik napszemüvegben egymás mellé állva Matrixos Smith ügynök sokszorosodás utánérzést okoznak. Amikor kétszer volt lehetőségem közülük Lencse Zolival beszélni, új idősík nyílt meg. Kiderült, hogy egykor Lencséék jegyezték többek között a nagymúltú, kultikus óbudai Csibe kocsmát is. 

Rögtön szimpatikus volt, hogy a kocsma Zolinak csak pozitív szó. Sőt ő a hangulata és a közélete miatt még olyan helyet is hajalndó kocsmának hívni, ami nem is mér alkoholt.

Világlátottként ő is mindenütt keresi a jó helyeket. Épp San Fransiscoból jött meg, amikor találkoztunk. És szívesen mondja, hogy van egy kocsmája a Ráday utcában. Fiának, Janónak saját bevallása szerint sem volt más választása, mint ebbe belecsöppeni, és 13 éves kora óta aktívan itt nevelkedett tovább, de nem úgy nézett ki, mint aki bánná. 

A Claro név eredete

Bár a claro szó spanyolul és portugálul tisztát jelent, aminek töretlenül törekednek megfelelni, a keresztség mégsem csak innét ered. A családi legendák szerint, mikor Lencse Zoliék a Castroval szándékosan rímelő nevet kerestek, Zoli épp a szivarról olvasott egy könyvet. Ebből tudta meg, hogy claronak hívják az egyik szivar-borítólevél színkategóriát is. Ekkor jött az ötlet, több légy-egy csapás alapon!

Bár a claro szó spanyolul és portugálul tisztát jelent, aminek töretlenül törekednek megfelelni, a keresztség mégsem csak innét ered. A családi legendák szerint, mikor Lencse Zoliék a Castroval szándékosan rímelő nevet kerestek, Zoli épp a szivarról olvasott egy könyvet. Ebből tudta meg, hogy claronak hívják az egyik szivar-borítólevél színkategóriát is. Ekkor jött az ötlet, több légy-egy csapás alapon!

A Claro főképe

A Claro főfestménye, egy híres kép reprodukciója nekem különösen cinkos, mert egy kalapos figura iszik egy Y pohárból. A Kocsmaturista logó meg ugye egy kalapos Y pohár. Zoli szerint ez a kép olyan, mint maga a Claro.

CLARO végszavaim valának

A Claro Bisztrót gasztrokocsmaként az örökérvényű stílusával és bohém hangulatával akárhol el tudnám képzelni, például Hollandiában, Berlinben. A magyarosságuk a részletekben rejlik, mint az Unicumos díszletek, magyar plakátok, magyar törzsvendég-asztalok plakettjei. Így egyszerre hazai és nemzetközi élmény, és ritka hibrid még Budapesten is.

Claro Bisztró cím: Budapest, Ráday u. 35, 1092

Claro Bisztró Facebook oldal: https://www.facebook.com/clarobisztro

Claro Bisztró nyitvatartás:

H-Cs: 11:00-00:00. P: 11:00-1:00 Szo: 12:00-1:00 V: zárva

Kocsmaturista Térképen a Claro Bisztró is:

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

(Kattintsatok a térképre a megnyitáshoz)!

CIKKAJÁNLÓ

A nagy Ráday utca cikk, ami az Claro Bisztró cikket is megszülte:

Ráday utca, Budapest - Kocsmaturista

A budapesti Ráday utca és kocsmaélete

A „kiülőseiről”, teraszairól is nevezetes Ráday utca ellentmondásos jelenség, de Kocsmaturista szemszögből nagyon is a pozitív oldalra dől. Sokan szeretik a Rádayt változatosságának különböző elemeiért,

Tovább olvasom »

Más nagyszerű helyszínek az utcából:

Külön cikk a Ráday utca gasztrokocsmáiról

Benne a Púder Bárszínház részletes bemutatójával

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki szívesen működik közre az eddigi egyik leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
 
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben sokszor naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

www.facebook.com/kocsmaturista

Kocsmaturista az Instagramon

A 2015 óta tartó kocsmatúra éveinek kocsmai és városi helyzetjelentésekeiért, bejelentkezéseiért, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Kocsmaturista a TikTokon

Helyszínelős bemutató videók kocsmákból és városokból vagy viccesek snittek a háttérből:

https://www.tiktok.com/@kocsmaturista

Csatlakozzatok a KOCSMATURISTA FACEBOOK CSOPORTJAIHOZ IS!

Csoport plusz kocsmákkal, melyekről más kocsmázoktól kaptam képeket vagy személyesen kapott kocsmaajánlásokkal, melyeket teljesítettem (katt!):

KOCSMATURISTA EXTRA — TI KÜLDTÉTEK, TI KÜLDTETEK

Itt pedig gyűjtük a kocsmAranyköpéseket és a kocsmák szokatlan, vicces tárgyait díszleteit (katt!):

KOCSMATURISTÁK – Kocsmában láttam, hallottam

Ide az érdekes WC-ajtó jeleket gyűjtük (katt!):

AJTÓT MUTATUNK – POFÁS WC-AJTÓ JELEK KOCSMÁKBAN

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

MUTASS EGY KOCSMÁT!

“Claro Bisztró – Budapest – Étteremben termett jó kocsmahangulat” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az oldal alkoholt tartalmaz, ugye elmúltál 18?