Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

A legendás irodalmi HADIK KÁVÉHÁZ és a SZATYOR Bár és Galéria

Budapesten a virágkori irodalmi kávéházak sokasága csak az örökölt emlékezeté és legendáké, de pár szerencsés kiválasztott új életet élhet. Karinthy Frigyesék egykori törzshelye, a Hadik Kávéház rögtön kettőt is. Bemutatom a Hadik-Szatyor szimbiózist, egy elegáns mai kávéház-adaptáció és egy kortárs dizájn-lomkocsma közös vendéglátó-kultúrintézményét. 

A Bartók Béla Kulturális Negyed cikksorozat a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsment és a Bartók Boulevard Egyesület támogatásával készült. A Hadik-Szatyor pedig a külön cikként megjelenést támogatta. Szponzorált tartalom = szponzorált ráfordított idő, de nem szponzorált vélemény (Bővebben erről…)

A Bartók Béla Boulevard Kulturális Negyed egyik legmegkapóbb pontja a Gárdonyi tér, annak pedig magaslat nélkül is elegáns fellegvára a Hadik Ház néven is ismert ámulatos épület. Földszintjén, a mai helyén működött Karinthy Frigyes író és irodalmártársai legendás törzs-kávéháza 1911 és 1947 között, mai nevén 1922 óta.

Egy irodalmi kávéház két új élete

A Hadikot 2010-ben élesztették újra, történelmi csatlós-vendéglőtársával, a szintén második életét élő Szatyorral (Szatyor Bár és Galéria néven). Bár a térfelosztás nem olyan, mint a mitikus előző életükben volt, a mai Hadik-Szatyor egység szépen megtalálta magát.

Elkülöníthető hangulatú, belülről oda-vissza átjárható terek, melyek ma közös ital- és étlappal működnek, mégis két külön élményt kínálnak és közösen gondoskodnak harmadik táplálékként kulturális programokról.

A Hadik elegánsabb, a Szatyorhoz képest visszafogott, mégis bohém életre is hívó nappali-éjjeli kávéház, amit ugyanúgy használnak férfiak pálinkás sörözésre, ahogy a nők tea vagy bor feletti csevelyre. Ezek között és ezeken kívül mindenféle világi jelenetkombinációt meg lehet itt találni, például randihelyként is bejáratott.

A Szatyor Bár és Galéria már sokkal inkábba születési évében, 2010-ben csúcson lévő — rom- és lomkocsma-stílus követe, de egyedien saját képére formálva azt: Babos Zsili Bertalan művész szárnyaló képzeletének egyik manifesztációja, nagyon eredeti, sőt akár művészeti alkotássá nyilvánított elemekkel (az Ady ladikja című murália) a térben.

Körülnézésre is nagyon ajánlom fogyasztással jegyet váltani a Szatyorba, de (köszönve a meghívást) megtapasztaltam, hogy milyen magasan finom ételek és koktélok követhetik a rendelésünket.

A Szatyor benne van Budapest legkirívóbb és legdekoratívabb vendégterei között. 

Egy Szatyor-történeti csavar: régebbi, mint gondolnátok

A Hadik Kávéház vendéglátástörténelmi léte intenzívebben kering a köztudatban, mint a Szatyoré. Az utóbbi külleme olyan megtévesztően fiatalos, hogy nem is tippelnétek meg, hogy lelkében milyen „vén szatyor”. Az eredeti Szatyor a ház alagsorában működött külön egységként, Hadik Tavernaként. A Szatyor nevet Karinthy Frigyestől kapta a falak gyékényborítása után. Az író azt mondta rá, hogy úgy néz ki, mint egy (korabeli) szatyor belsejeErre a történetre kacsint némán a számtalan elkeltikus világítótest egyike, a gyékénylámpa.

A Szatyor az újjászületésekor, 2010-ben feljött a felszínre és elfoglalta a régi felszíni Hadik belterének nagyobb, Bartók Béla úti felét. 

A Szatyor derűs és mindig (csak még) jobb kedvre derítő színes kavalkádjának részletei kimeríthetetlen csemegét nyújtanak a szemnek, a két szinten, de még a WC-ben is.

Itt vétek az első látogatónak csak a saját széke szemögéből pásztázni a teret. Körbe kell menni és megnézni minden irányból, és még így is garantálom, hogy lesz, amit nem vesztek észre vagy nem elsőre értetek meg. Nekem is volt, nekem is van. 

Az pedig nem is kérdés itt, hogy a Szatyorról a bohémsága és tudatos lomissága ellenére is azonnal lepattanak azok a vádak, amelyek néhány sokadvonalas romkocsmát találóbban érhetnek, például, hogy igénytelen, szedett-vedett, kényelmetlen lenne. Itt a koncepció, az igényesség és a vendégkomfort harmóniában létezik.

Jelenkori Hadik és Szatyor szemrevételezések

A mai Hadik és Szatyor olyan helyek, ahol összekapcsolódhatunk egy olyan múlttal, ahova nagyon sokan időutaznánk, ha tehetnénk, ma mégis a jelen ingerküszöbéhez mérve élvezhetőek. Nem csodálkoztam, amikor szombat este szinte maradéktalan teltházzal találtam a Szatyrot. 

A Hadik is csak kicsit volt csendesebb, pont csak annyival, hogy ott picit könnyebb lett szabad asztalt találni. Amúgy rekordsebességgel telt újra a helyiség. Amikor átmenetileg hirtelen ürült, mert a legtöbb asztal szinte egyszerre távozott, pár perc múlva hátranézve már újra tömeget alkottak az frissen érkező inkább fiatalok vagy ifjabb középkorúak és egy-két idősebb vendég. A Szatyorban közben zajlott 50 év körüliek osztálytalálkozója is, de mindkét helyen a két barátnős találkáktól” a megszámlálhatatlan létszámú bandázásokig sokfélék leosztás osztotta fel a teret.  

Itt direkt igyekeztem kritikus szemmel is nézni a közjátékot, egyes távolról félhangosan sznobságot kikiáltó ellendrukkerek miatt, de egy kivétellel szeplőtelenül szimpatikusnak találtam az itteni társaságokat és jeleneteket, amikor lelassulva, mögéjük gondolva/érezve szkenneltem az arcokat és a gesztusokat.

Hozzátesz ehhez, hogy itt a csapat is átlagon felül lazának bizonyult (pláne a színvonalhoz mérten) és még a vezetővel szemben is. Amikor a bár felelői sarokban a billentyűket csaptam, volt szerencsém hallgatózni, hogy hogyan csapatják itt a kollegáris életérzést. 

Napi nyitás előtti Hadik Kávéház képek

A Hadik térfelén jóidőben extra kültéri dimenziót jelent a terebélyes terasz, amivel a Hadik Kávéház benne lesz az Kocsmaturista blog oldalona a 11. kerületi Van Nálatok Terasz válogatás 2023-as frissítésében is.

Hadik-Szatyor italok-étkek

Az ital és az étlapról nem csak válogattam, hanem beszélgettem is az egyik üzletvezetővel, Richárddal:

Követjük az italtrendeket, és széles alapválasztékot tartunk, például rumok, whiskeyk tekintetében. A borválogatásunk tartalmazza a nagy borrégióink signature borait. Kifejezetten hangsúlyt fordítunk arra is, hogy mindenből, amiből csak lehet, legyen magyar opciónk is: például Békési Single Malt whisky, Búzavirág és Opera gin. Söreinkből a Soproni csapkínalatát világos és barna Staropramennel és csapolt cseh Svijany sörrel egészítjük ki.

Gyorsan felkaptam a fejemet a gin-tonik- és a klasszikus koktéllapon túli egyedi irodalmi koktélokra is, amelyek egy-egy alkotóról és a művéről vannak elnevezve. Változatos, kreatív ital- és ízkombinációkat lehet próbára inni, és már 2090 Ft-tól kaphatóak. (2022. december szerint). Érdemes ismerkedni velük.

Egy alkoholmentes napon az alkoholmentes lapon is találtam jóságot. Kiugróan jó volt a cukormentes házi eperszörp.

Az étlappal a gyakorlatban egy gáláns ebédmeghívás felett ismerkedhettem.

A #FőlegVegán ön-emberkísérletemnek is totálisan kedvező, emlékezetesen finom füstölt tofut és szezámolajos zöldségkísérőit élveztem, de lett volna más választásom is, (például hummusz), a preferált vegán vonalamon maradva. A bármit evőknek meg főleg egy fondorlatos ízkombó kánaán lehet a Szatyor étlap. Ricsitől megtudtam, hogy Apor Bálint konyvafőnök már 6 éve felel a Szatyor ehető tartalmáért. 

A magyar bisztró vonal a főelképzelésünk, a hagyományos ételek kiegészítve a kor vívmányaival, gondolva a különleges étekezési szempontokra, érzékenységekre, vegetáriánusokra, vegánokra. Két signature ételünk évek óta változatlan, a rakott krumpli és a juhtúrós sztrappacska. Van vegetáriánus változatuk is, de kérhetők kolbászchipsszel is. Direkt nem fine dining étterem vagyunk, kiadós mennyiséget társítunk a fogásainkhoz.

A desszertrészleg is hangsúlyos a Hadik-Szatyorban. Ebben a körben már buktam a #FőlegVegán kihívást, mert igent mondtam a Hadik ház emblematikus tortájának, a Karinthy szeletnek megkóstolására. A Karinthy család kulináris örökségének hívott desszert kifejlesztésében Frigyes unokája, Karinthy Márton is közreműködött. Nem szabadna kimondanom, de töménytelenül finom volt. Komplex kombó lett a Szatyros ebéd. A gasztroturistáknak megtérülő lehet éhesen érkezni ide. A Szatyor Facebook oldalán előre lehet készülni az étlapból.

A Hadik küldetés és a fordulatos eredettörténet

A Hadik és Szatyor kulturális szerepvállalás tanaiba már Bosznai Tibor, a hat alapító egyike avatott be, de jóval messzebbre jutottunk a téma ösvényein. 

Nagyon értékeltem, hogy Tibor a nagy helyek tulajdonosaitól szinte szokatlan módon személyesen jött el találkozni, és a hely önjáró népszerűsége ellenére is olyan alapossággal mesélt minden kapcsolódó részletről, mintha éppen a most nyitott új üzletetét konferálta volna fel. Nagy energiával képviselte magát és a helyet. Imitálta a táncot, amikor a jazz estekről mesélt. Amikor a helytörténetről kérdeztem, beszaladt valami rejtett kincseskamrába és varázsszóra, kötegszám’ hozta elő az első Hadik írásos és képes nyomait.

A meséjével egészen az 19. század mocsaras, szúnyogos Lágymányosáig kalauzolt, majd az 1900-as évek elejére, a BME ideköltözésével fejlődő területre, az akkori város szélére, a Móricz körtélől kifelé püfögő gyárak szomszédságába. Abba a korba, amikor a névadó Hadik laktanya is épült, és tovább, amikor Karinthy Frigyes az 1920-as években a mai Karinthy útra költözött:

Fékezhetetlen agyvelejű zseni hírében állt, korának celebje, infuenszere volt. Akkor indult be igazán a bolt, amikor ő el kezdett idejárni. Mindenki be akart kerülni az asztaltársaságába. Elmondott egy viccet a Hadikban, átsétált a Centralba, és ott már neki mesélték el.

A mozgalmas Szatyor-Hadik kultúrprogramok

A 2010-es Hadik újraindulással párhuzamosan alakult már a Bartók Negyedben az új kulturális városközpont. Tibor felemlegette, hogy az újra új Hadik természetesen nem kevesebbet, mint zászlóshajó szerepet célzott meg a bohém és gasztronómiai funkción túli kulturális tér szereppel. 2010 óta több száz kulturális programot szerveztek.

Az újranyitásnál erős célunk volt megidézni a régi Hadikot és szerepét, főleg olyan programokkal, amelyek reflektálnak a régi irodalmi kávéházra: például rendhagyó irodalomóra vagy a Hadik Irodalmi Kvíz vagy a havi Hadik Irodalmi Brunch. Jól jött ezekhez az is, hogy időközben a Hadik Kávéház irodalom érettségi tétel lett. Míg a Hadik közelebb maradt az irodalomhoz, a Szatyorban vadabbul változó programokat szerveztünk, például a fenntarthatóság jegyében használt ruhavásárt, Orvos-Tóth Noémi ???pszichológus "Sorok között" az irodalom és a pszichológiai kapcsolatáról tartott programsorozatát. 2015 óta extra kiterjedésünk lett önálló egységként, a Szatyor Art Space galéria, a Bartók Béla út túl oldalán.

A Hadik hatás házon kívüli programra is kiterjed: 2021 ősz óta már 8-10 alkalommal tartották meg és a Hadik irodalmi sétát a környéken és folytatják. Ide kapcsolhatjuk az Hadik ház történetére koncentráló “Hadik a házban” sétát is. 

Nem kérdés, hogy résztvesznek a Bartók Béla Boulevard eseményein is. Továbbá bekapcsolódtak a Zene éjszakájába, de még a Kutatók éjszakájába is, pikantériát találva abban, hogy egy evoluciótudományi előadás micsoda ritka kombó egy irodalmi kávéházzal. Büszkén emlékeznek saját négyzetméteriken rendzett egész estés-egész helyes színházi programra is. Ami elmúlt az elmúlt, de a közösségi média követők folyamatosan számíthatnak hasonló közönségi “merényletekre”.  

Extra dimenziót jelentet magánkezdeményesekhez is, hogy a Szatyor és a Hadik galériái külön teremként is funkcionálnak, ki lehet bérelni akár az egészet, akár egy-egy részüket.

A Szatyor egyébként nem csak a betérkőket jutalmazza, az utca népét is szórakoztatja, szeonálisan cserélt, jól megkomponált kirakatrendezéssel.

Szárazanyag-tartalom

Hadik-Szatyor cím: Budapest, Bartók Béla út 36, 1111

Hadik Kávéház honlap: http://www.hadik.hu/hadik

Nyitvatartás: Vasárnap-Szerda: 12:00-23:00, Csütörtök-Szombat: 12:00-24:00 

Szervízdíj: 13%

A TÉMA MÉLYVÍZE

Haladó érdekességek megszállott érdeklődőknek

A Hadik háznak nem csak a földszintje és a pincéje legendás, hanem a padlása is. És nem csak irodalmárok után nevezetes, hanem egy híres festőnk után is. A Hadik ház padlásán volt ugyanis Csontváry Kosztka Tivadar utolsó műtereme.

Bónusz Karinthy Frigyes legendák:

A jó nyelvek öröksége szerint Karinthy a törzsasztalánál szerette megdolgoztatni társai elméjét, ezért különböző játékokat kezdeményezett. Az egyik kedvencük az intrzia játék volt. Többek között egymás nevét építették be értelmes mondatokba. A legismertebb példákkal élve (és persze, hogy Bartók negyedi közterület nevekről:)

„Önt egy égi kar inti, frigye sikerülni fog.”

„Itt rossz a koszt, ó lány, ide zsörtölődni jár csak az ember.”

Karinthy az emlékezet szerint mindig gondoskodott a beszédtémáról valami új dilivel. Állítólag volt, hogy pirosra festette a ruháját vagy egész nap hátra felé ment. Kedves társasági szórakozása volt az eszperente beszéd és a “kicsoda micsoda” játék is. (Például: “Micsodára kicsoda micsinál a micsoda” feladványra legendás azonnali megfejtése volt a “Talpra magyar, hí a haza!”

Slussz(nem)poén, hogy a ma is közkincs „ország-város” és barkochba játékok is a Hadik-béli Karinthy-asztaltársaságtól erednek.

A pesti viccesélésnek szigorú szabálya volt a budai asztalnál. Ahogy az újszülötteknél, minden viccnek újnak kellett lennie. Akinek sikeresen előre le tudta lőni a poénját egy másik jelenlévő, az mindenki számláját kénytelen volt fizetni.

A első Hadik „időutazó” vendége a mai Szatyorban

Bosznai Tibor lelkesen mesélte, hogy hirtelen felbukkanó egy bácsi felfedte, hogy ő még kisgyerekként háromkerekű biciklin kerekezett Karinthyék lába alatt az első Hadikban. Amikor értesült az újranyitásról, szinte azonnal helyet foglalt egy bankattnek. Tibor megijedt, hogy mit fog szólni a régivágású úr az új Szatyorhoz, de ő direkt ezt a szárnyat választotta az ünnepséghez. Állítólag azt tartotta a Szatyorról, hogy mai szemmel pont olyan kreatív és progresszív, mint amilyen az eredeti volt a maga korában.

A Hadik-Szatyor társadalmi felelősségvállalása

A szórakoztatás és a népművelés a mellett a Hadik-Szatyor a társadalmi felelősségvállalás sportágban is rendszeresen indul. Segítették már például a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt az étlap több (t)ételének bevételével, de a támogatott partner időről időre változik: volt már karitatív célkeresztben például a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és a WWF is. A Nem Adom Fel Alapítvánnyal is rendeztek már gyerekeknek érzékenyítő foglalkozást.

Belefutottam Saly Noémi idegenvezetésébe a Hadikban

Nem sok hitelesebbet tudok elképzelni annak igazolására, hogy az újra élő Hadik újra éltetett is, mint azt, hogy az egyik látogatásomkor Saly Noémi, virágkori “kávéházológus” idegenvezetésébe szaladtam a helyszínen. Épp középiskolások tudatát tágította.

A Hadik és a Szatyor a nagy Kocsmaturista térképen

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

(Kattintsatok a térképre a megnyitáshoz)!

CIKKAJÁNLÓ

Pár másik #nagyszerűhelyszín a Bartók Béla Boulevard Kulturális Negyedből

Itt pedig a nagy Bartók Béla Boulevard Kulturális Negyed cikk, amiből kinőtt ez a Hadik-Szatyor külön cikk

Hasonló utcaprojekt cikk a Budapest 9. kerületi Ráday utcáról

Ráday utca, Budapest - Kocsmaturista

A budapesti Ráday utca és kocsmaélete

A „kiülőseiről”, teraszairól is nevezetes Ráday utca ellentmondásos jelenség, de Kocsmaturista szemszögből nagyon is a pozitív oldalra dől. Sokan szeretik a Rádayt változatosságának különböző elemeiért,

Tovább olvasom »

Itt pedig a szomszéd kerület már megkezdett bemutatója

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
 
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben sokszor naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

www.facebook.com/kocsmaturista

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Szólj hozzá!

Az oldal alkoholt tartalmaz, ugye elmúltál 18?