Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

KEG Sörművház – a világ sörei 32 csapon Budán

A budai, 11. kerületi Bartók Béla úton a kisüzemi söröket a nagyszabású 32+1 sörcsapos KEG Sörművház képviseli legerősebben: nemzetközi szinten, a világ bármely tájáról. A jókora csinos pince egyúttal masszív gasztrokocsma is az éheseknek és az ínyenceknek, sőt még ebédidőben is rendel. Rendszeres kiállításokkal a falaikon pedig hozzáadják a magukét a kulturális negyed küldetéshez is.

Mi folyik itt a KEG-ekből?

A fém-söröshordóról elnevezett KEG különlegessége többek között, hogy itt rendszeresen Magyarországon ritka vagy egyenesen egyedülálló külföldi söröket is lehet kóstolni a legkülönbözőbb népektől.

A nagy sörnemzetek, például csehek, németek és amerikaiak vannak a főfókuszban. A német vonalon tudatosan tradicionális fajtákat mutatnak meg. Ellenpontként rendszeresen csapra verik nekünk extrém országok, például Észtország vagy Izland főzeteit.

A küldő nemzeteknél csak a sörfajták változatosabbak. Állítólag 2500 különböző sör fordult már meg a KEG csapjain az elmúlt közel öt évben (-Covid idők!), és olyan is volt, hogy ezek 26,5 eltérő sörfajta szerepelt egyszerre. 

A 32-es soron találhatóak fajtákhoz dedikált sörcsapok és elvegyül köztük két gluténmentes csap is, amelyre sosem csatlakoztatnak sima söröket. Az egyik mindig egy guténmentes sört tartogat, a másik egy cider. A 33. csap pedig az alkoholmentes komlószörppé. Ezt kollégájuk, Áron készíti. Mindig más aromakomlóval, új és új főzetet. 

A sokféle sör nemcsak egyesével kérhető ki, hanem két trükkös változatban is:

1. A sörlottó: bármelyik sörből szabadon 5×1 dl (2023 februárban:) 3600 Ft-ért! Messziföldi, méregdrága sörök is bizony! Ez a szett valóban egy lottóparódián beikszelve rendelhető meg.

2. A Beer Geeks’ Corner összeállítás, amivel kifejezetten az aktuális legkülönlegesebb söröket tartalmazó 23.-27. csap tételei kérhetők ki (5×1) deciárban.

Az éppen kapható tételeket egyébként elvitelre is kínálják, mind fémdobozban, mind PET palackban.

A KEG Sörművház története

2018-ban, a magyarországi sörforradalomnak már előrehaladott fázisában alapították a KEG Sörművházat. Így haladókra felkészült, tudatos sörrajongói kincsesbányaként nyíltak, a gyakori kapcsolódó és kísérői igényekre edzetten, a sörökkel tempót tartó ételekkel és egyéb italokkal.

Az alapító-tulajdonos, Halász Zoli azt mesélte, hogy mielőtt belevágtak, 200-300 kocsmát jártak végig és 1000-es listát írtak arról, hogy mit szeretnének és mit nem. A prágai BeerGeek Bar például etalon lett nekik ezen a kutatáson. Zoli emlékezete nagyjából így indult meg a már tettleges kezdetektől a jelen felé:

A Bartók Béla út második legnagyobb üzlethelyiségében Buda első 32 csapos sörházát nyitottuk meg. Mivel ehhez legalább 250-300 négyzetméterre volt szükségünk, az ekkora méretben végtelen drága földszinti kocsma helyett örömmel bevállaltuk a cél érdekében a pincét és azt is, hogy mellékutcából nyílik az üzlet. Nem versenyezhettünk így az azonnal vonzó, utcára néző portákkal, de mégis le akartuk csalogatni az embereket, sőt 50-50%-os ivararányú helyre törekedtünk, nem csak egy szőrös sörfözősre. Olyan kocsmát akartunk, ami pince és mellékutcás bejárat ellenére szexi lesz a csajoknak is. Ma már visszatérő női csapataink vannak, akár 10 fősek is. Azt gondoltuk, hogyha már lehoztunk valakit, akkor legyünk nekik meglepőek már azonnal az ajtóban, például a pult küllemével.


Kraftsöröző kategóriában az asztalszervízünkkel az úttörők között voltunk. Saját tapasztalat alapján fejlesztettük, hogy ne kelljen fél órát sorban állni a sörért. (Kocsmaturista megjegyzés: de szerencsére vannak bárszékeik is.) A pályaudvaros - repteres sörmenü kiírással is újat akartunk mutatni. Nem akartuk a mindenhol divatos krétatáblát alkalmazni. Elsöprő lett az igény az alapfunkciónkra. Valóban független sör(műv)házként tényleg csak azt tesszük csapra, amit szeretnénk és amire mi is kíváncsiak vagyunk. A varázsunk az állandó pörgő hazai kínálat mellett a szokásosnál sokkal több külföldi sörkülönlegesség lett és a mély, de vonzó, csinos pince, tiszta, jó levegővel, hála a profi légtechnikának ami folyamatosan befújja, cseréli és szűri a levegőt. Főleg magyar vendégekre építettünk. Ám az Untappdnek (sörértékelű programnak hála sok külföldi vendég is tudatosan felkeres bennünket a sörökért. Rátesz erre, hogy a magyarországi Untappd adminsiztrátor, Rage, beugrós nálunk.)

A Rage találkozás az Untappdeseknek mégha nem is olyan, mint Disneylandben Miki Egérrel, de legalább olyan, mint Goofyval. Ő maga is sörfőző, egyik saját söréről volt is korábban Kocsmaturista Insagram/FB poszt:

https://www.instagram.com/p/B0DbX87BwoQ/

Itt láthatjátok Rage-t az üzletvezető Zsuzsival jó kollégáskodni:

Egyéb italok a KEG Sörművházban

A KEG Sörművház azzal is kraftkocsma kíván lenni, hogy főkolompos sörökön túl is minden italfajtából törekszik a minőségi választékra, a snassz piák visszaszorítására. Zoli azt is felfedte, hogy a jó vendégviszonyoknak hála, engedik a közönségnek formálni az italkínálatot. Állítólag velük alakították ki a ház pálinka felhozatalát. (Megjegyzés: már az önvallomás előtt feltűnt nekem is a nagy meg menő helyhez ritka pacsizós vendég-legénység kapcsolat)

A legerősebb járulékos italpontjaik a gin-tonik és a rum, és kevésbé mondjuk a whiskey. És ha már címeres sörözőről van szó, az Etyeki Czimeres sörpárlattal is erősítenek a rövidital-vonalon (annak pedig már régebbről eredendő hódolója vagyok.)

A borvilágban a választékra figyelésen kívül elvi protokollt is gyakorolnak: direkt egyező áron tartják a kisfröccsöt, a hosszúlépést és sportfröccsöt, bármelyik borból. Nem akarják, hogy a szódamennyiség befolyásolja az árat. Gyakori „munkafröccsözőként” külön jól eső, hogy a higítással nem egyenesen arányosan többet kell fizetni.

Az alkoholmentes fronton egyelőre itt is a limondáéé a világhatalom. De nem beszélhetünk statikus itallapról, mert folyamatos a fejlesztés-bővítés. Azt hallottam, hogy rendszeresen újdonságokat kóstol és soroz be a csapat.

Ételek a KEG Sörművházban

Zolitól megkaptam a történelemleckét, hogy az erős burgerbázis volt az eredendő ételvízió, és ez az elv többek között azóta is állandóságot jelent a KEG-ban. Pedig itt pont a változatosság a lételem, hiszen havonta  (!) új étlappal jönnek ki, de hasonló szerkezet mentén. Mindig kapható vegetáriánus, vegán és gluténmentes étel, pont ahogy hal-, csirke- és sertésételek is. A kényeztető étlapon túl direkt rágcsákat is tartogatnak azokat segítve, akik csak sörhöz csipegetnének

Az étterem és kocsma között az összes funkciót el akarjuk látni, hogy jól érezze magát nálunk a vendég.

Nem egyértelmű egy nemzetközi craft beer bar prototípustól, de a KEG már 12:30-tól nyitva tart és 14:30-ig ebédmenüvel is csábítgatja a környék lakóit, dolgozóit (Úgyis megkérdeznétek, igen, sörös ebédmenüvel is! Négyfogás kezdvzeményes áron, amiből a negyedik lager sör)

Nekem személyesen sikerült a #FőlegVegán emberkísérletem mentén csillapítanom a KEG-kaja kíváncsiságomat. Szenzációs sütőtökös hummuszt ettem pitával. 

Ettől függetlenül felfigyeltem arra is, hogy 2022 novemberben micsoda kétmarkos burgereket szorongatnak mások a vendéglátás egyre zsugorodó adagjainak korában.

Még a Covid és a rezsiválság után sem csökkent a méret, maradt a kezdetekben megálmodott 200 grammos húspogácsa, és a saját pecséttel billogozott cukrászati igényességű buci.

Programok a KEG Sörművházban

A KEG jelképszerű heti programja a vasárnapi kvíz a Stepout Games szervezésében, Solymosi Ákos a kvízmesterrel. A KEG minden csatornáján lehet jelentkezni, az eseménynél a Facebook-on, a Messengeren, telefonon vagy személyesen a KEG-ben.

Sokáig a neves csappartikról is híresek voltak. Ez a korszak lezárult, de keresik méltó utódját. 

Praktikai tanácsok a KEG-hez

(Újra:) Ez az a kraftsöröző, ahova délutánonként is lehet jönni, ami ritka kincs Budapesten is. Ha megebédeltetek szabad a 32 csap! Na ez az, amit a 16:00-17:00-kor nyitó kraftsörözők világában földönkívüli. Erre még szabadságot is megéri kivenni. Vagy mikor épp amúgy is szabin vagytok Budapesten, kora délután tegyétek fel magatoknak a kérdést, hogy voltatok-e ma már a KEG-ben és ha nem…

Azoknak, akik nem ilyen szabad(ságos)ok, mint az előbbi útmutató, délutánonként van hely akár céges rendezvényenek is.

Mivel a KEG-ben állandó a teltház-veszély, érdemes akár már hétfőn helyet foglalni a hét második felére/hétvégére!

KEG Sörművház cím: Budapest, Orlay utca 1., 1114

KEG Sörművház honlaphttp://www.kegsormuvhaz.hu/

Nyitvatartás: Vasárnap-Szerda: 12:00-23:00, Csütörtök-Szombat: 12:00-24:00

A TÉMA MÉLYVÍZE

Érdekesség(ek) a KEG-ről a téma mélyérdeklődői számára:

Halász Zoli meséje a Sörművház elnevezésről:

A Sörművház eredetileg csak egy jól hangzó név volt, nem volt szó valódi művelődésről. Ám 2018-ban a Bartók Béla Boulevard már egy jól felfutott művészeti környezet volt. Mi pedig betolakodó helyett illedelmes új csapattagok akartunk lenni. Így hiába vagyunk röviden és egyszerűen kocsma, attól még szívesen és belőlünk is adódóan illeszkedtünk a BBB művészi szövetébe. Rendszeresen teret adunk falainkon fotóknak, grafikáknak, nyomtatott művészetnek, irodami könyvbemutatóknak és komolyzenei koncerteknek is. Sőt végül a névválasztással is csatlakoztunk a kulturális főutca projekthez.

A fotók nagy részét is a szerző készítette, kivéve ahol más fotógazda-megjelölés van. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Képszerkesztésük: Molnár Ákos

A KEG Sörművház is a nagy Kocsmaturista térképen

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

(Kattintsatok a térképre a megnyitáshoz)!

CIKKAJÁNLÓ

A túlsó budai oldali kolléga, az belbudai csak magyar kraft söröket felvonultató Jégkert Kocsmaturista szemmel:

A nagy Bartók Béla Boulevard Kulturális Negyed cikk, amiből kinőtt ez a külön KEG Sörművház cikk is

Más nagyszerű helyszínek a Bartók negyedből

A BBB-hez hasonló utcaprojekt cikk a Budapest 9. kerületi Ráday utcáról

Ráday utca, Budapest - Kocsmaturista

A budapesti Ráday utca és kocsmaélete

A „kiülőseiről”, teraszairól is nevezetes Ráday utca ellentmondásos jelenség, de Kocsmaturista szemszögből nagyon is a pozitív oldalra dől. Sokan szeretik a Rádayt változatosságának különböző elemeiért,

Tovább olvasom »

Itt pedig a szomszéd kerület már megkezdett bemutatója

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki szívesen működik közre az eddigi egyik leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
 
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben sokszor naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

www.facebook.com/kocsmaturista

Kocsmaturista az Instagramon

A 2015 óta tartó kocsmatúra éveinek kocsmai és városi helyzetjelentésekeiért, bejelentkezéseiért, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Kocsmaturista a TikTokon

Helyszínelős bemutató videók kocsmákból és városokból vagy viccesek snittek a háttérből:

https://www.tiktok.com/@kocsmaturista

Csatlakozzatok a KOCSMATURISTA FACEBOOK CSOPORTJAIHOZ IS!

Csoport plusz kocsmákkal, melyekről más kocsmázoktól kaptam képeket vagy személyesen kapott kocsmaajánlásokkal, melyeket teljesítettem (katt!):

KOCSMATURISTA EXTRA — TI KÜLDTÉTEK, TI KÜLDTETEK

Itt pedig gyűjtük a kocsmAranyköpéseket és a kocsmák szokatlan, vicces tárgyait díszleteit (katt!):

KOCSMATURISTÁK – Kocsmában láttam, hallottam

Ide az érdekes WC-ajtó jeleket gyűjtük (katt!):

AJTÓT MUTATUNK – POFÁS WC-AJTÓ JELEK KOCSMÁKBAN

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

MUTASS EGY KOCSMÁT!

Szólj hozzá!